Fine Living

Misztikummal fűszerezett pókerest

Új helyszínen, a Magnolia Day Spa-ban folytatódott a Gentleman pókerest sorozata Júliusban.

A vendéglátók mindent megtettek, hogy emlékezetessé tegyék a forró júliusi estét, Extra szolgáltatásokkal és a szokásosnál is nagyobb gasztronómiai kínálattal várták a vendégeket.

Képgalériánkért kérjük, kattintson

A Magnolia leginkább az ókori görögök vagy rómaiak előkelő, misztikus fürdőire emlékeztet, ahol ugyanakkora figyelem fordul a test, és a lélek felfrissítésére. A játék oldott hangulatban, de tapasztalt versenyzők között folyt, ezért igényelt némi koncentrációt azoktól, akik nem akartak rögtön az elején felállni az asztaltól. Az igazi gentleman pedig le sem ül, ha nincs kedve játszani, nem igaz? A feszültség így, egy idő után szó szerint tapintható volt. Leginkább nyakban és vállban. Hála a pókerestet befogadó Magnoliának és masszőzeiknek néhány ördögien ügyes mozdulat messzire űzte a játékosok görcseit. A hangulatot a Sümegi és fiai Pincészet kiváló, Hajós-Bajai Borvidéken termett borai pezsdítették tovább. A borral jól harmonizáló pikáns harapnivaló a La Plaza spanyol étteremből, illetve a Zila kávéház mágikus süteményei együtt igazi mediterrán hangulatot varázsoltak Budapest szívébe, így a pókerest végére, aki veszített, az is nyert, egy különleges hangulatú, élmény dús estét mindenképen.

ROVAT CIKKEI
A neves olasz énekes hosszas hallgatás után új albummal jelentkezett, melyet most egy nagyszabású világturné követ.
Misztikus kettő az egyben, avagy a menny és a pokol egy helyszínen, az évad első Gentleman klubeseményén.
A hetvenes-nyolcvanas évek legendás zenekara, az LGT gyakorlatilag 1987 óta nem koncertezik rendszeresen, hiszen az együttes ekkor jutott arra az elhatározásra, hogy „végtelen időre felfüggeszti magát, de nem oszlik fel”.
Egy új luxusautóba beülve egyből érezni lehet, hogy a kocsi belső tere tágas...
A Gentleman magazin partnereivel exkluzív gálán ünnepelte a tizedik lapszám megjelenését és James Bond ötvenedik születésnapját.
Hirdetés
Comme Chez Soi étterem, tulajdonos-ügyvezető
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatkezelési szabályzat
Copyright ® 2010-2013 gentleman.hu v3.4 Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!