Style

Újranyitott az OREX Petőfi Sándor utcai Óraszalonja (X)

Május 24-én átadták a vásárlóközönségnek az 1978 óta üzemelő, megszépült Petőfi Sándor utcai Óraszalont.

Közép-Európa legnagyobb aukciósháza, az osztrák Dorotheum nemzetközi terjeszkedését 2004 végén a hazai OREX-lánc felvásárlásával folytatta, és az elmúlt 8 évben folyamatosan megújította és bővítette az OREX bolthálózatát. A másfél évvel ezelőtt újranyitott Váci utcai exkluzív óra- és ékszerszalon után most újabb mérföldkőhöz ért a cég, május 24-én átadták a vásárlóközönségnek az 1978 óta üzemelő, megszépült Petőfi Sándor utcai Óraszalont.

Az aukciókon kívül óra- és ékszerkereskedelmi, valamint zálogházi üzletággal is rendelkező osztrák Dorotheum nemcsak az OREX-üzletláncot, hanem a cégcsoport arculatát és működését is megújította. A cég jelenleg Budapesten húsz, vidéken pedig huszonhét üzletben hét minőségi ékszer- és tizenhat óramárkát forgalmaz. A cég zászlóshajói közül a teljes körű felújítást követően 2010 őszén nyitott meg ismét a Váci utcai exkluzív óra- és ékszerszalon és az Andrássy úti OREX Palais, amely a cég kompetenciacentruma. Most harmadikként az ismert és nagy múltú Óraszalont, a Petőfi Sándor utcai üzletet is átadták a nagyközönségnek.

Az Óraszalon története egészen 1978-ig nyúlik vissza. Az üzlet mindig is kiemelkedő helyet foglalt el a bolthálózatban a legszínvonalasabb, legismertebb óramárkák kiemelt és legújabb választékával. A Váci utcai mellett a legjelentősebb óraforgalmat lebonyolító Petőfi Sándor utcai Óraszalon felújítása februárban kezdődött meg, hogy most, május végén elegáns és impozáns környezetben tudja bemutatni a forgalmazott márkákat: a Longines, Rado, Raymond Weil, Junghans, Certina, Tissot, Hamilton, Calvin Klein, Seiko, Jacques Lemans, DoroChron órák széles szortimentjét.

A nagy „trió” – Longines, Tissot és Certina újdonságokkal nyílt meg az Óraszalon

Az Óraszalon megnyitóján három jelentős svájci óramárka képviseltette magát a márciusi bázeli óravásárra készült újdonságaival.

Longines

A Longines részvételének külön aktualitást adott, hogy az 1832-ben alapított cég idén ünnepli fennállásának 180. évfordulóját.

Új Longines Saint-Imier kollekció


Certina

A Certina sikertörténete két alapvető értéknek, a pontosságnak és a megbízhatóságnak köszönhető. A manufaktúrát 1888-ban Grenchenben alapította egy testvérpár, Adolf és Alfréd Kurth. Az 50. évfordulóját 1938-ban már 250 alkalmazottal ünneplő sikeres családi vállalkozás ekkor vette fel a Certina márkanevet.

DS MULTI-8 modell


Tissot

1853-as alapítása óta a Tissot-nál a folyamatos innováció vált hagyománnyá. A vállalat, amelynek székhelye a svájci Jura hegység területén található Le Locle-ban van, ma már a világ több mint 160 országában értékesít órákat.

 

A Dorotheum-házról

A Dorotheumot I. József császár alapította 1707-ben. A patinás aukciósház a 2001-es privatizációt követően is osztrák kézben maradt. A modern, nemzetközi szinten is jelenlévő vállalat mára Közép-Európa legnagyobb aukciósháza lett. Időközben az aukciókon kívül két üzletággal bővítette a tevékenységét; az óra- és ékszerkereskedelemmel, illetve a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó zálogházzal. Az 500 dolgozót foglalkoztató Dorotheum 28 üzlethelyiséggel rendelkezik Ausztriában, ebből 13 Bécsben található. Az eredeti tevékenység még mindig meghatározó a cég életében, évente 600 aukciót bonyolítanak le.

ROVAT CIKKEI
Egy bűncselekmény margójára.
A Zenith óramanufaktúra új modelljeit, az Orex mutatta be Budapesten.
Kézzel készített lábbelik, melyek művészi szintre emelték a cipőkészítést.
Férfimagazin kategóriában díjazták a Generál Média exkluzív kiadványát.
Tágas luxusnappalival vártuk a vendégeket és partnereket a Business Travel Show-n. Csúcskategóriás bútorok, kávé és sütemények hatvan négyzetméteren.
Hirdetés
Televíziós műsorvezető
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatkezelési szabályzat
Copyright ® 2010-2013 gentleman.hu v3.4 Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!