Fine Living

MAGYAR KALAND MONTREALBAN (X)

A Montreal World Film Festival programjában mutatkozott be Sipos József “Kaland” című filmje.

Régi klasszikus új köntösben - röviden így jellemezhető Sipos József új filmje, a “Kaland”. A Csányi Sándort, Marozsán Erikát és még számtalan népszerű színészt felvonultató alkotás Kanadában debütált, ősszel a hazai mozikban is felbukkan majd.

Márai Sándor “Kaland” című műve eredetileg színdarabként vált ismertté 1940-ben. Népszerűségét akkoriban olyan zseniális színészeknek köszönhette, mint Tőkés Anna, vagy Jávor Pál. Az akkori többszáz előadást követően most újabb generációk ismerhetik meg a történetet, köszönhetően Sipos József rendezőnek, aki úgy döntött, filmre viszi a korábban nemzetközi porondon is bemutatott művet.

Októberben debütál a hazai mozikban

A második világháború előtt játszódó történet középpontjában egy szerelmi háromszög áll. Kádár Péter professzor élete drasztikus fordulatot vesz, mikor gyönyörű felesége, Anna beleszeret a doktor fogadott fiába, Zoltánba. A professzort az egyebek mellett a Derrick és Tetthely sorozatokból ismert Gerd Böckmann alakítja, felesége szerepében Marozsán Erikát, Zoltán szerepében pedig Csányi Sándort láthatjuk.

Sipos Józsefnek nem ez az első Márai-adaptációja, az “Eszter hagyatéka” nagy sikert arató filmverziójának elkészítése is az ő nevéhez fűződik. A Kaland című romantikus dráma forgatása mindössze 20 napig tartott, a főbb szerepekben a fent említett trión kívül olyan jól ismert arcokat láthatunk, mint Törőcsik Mari, Nagy-Kálózy Eszter, Eperjes Károly, Szilágyi Tibor és Pogány Judit.

Az idén januárban elkészült film Montreal után a magyar mozikat is meghódítaná, az alkotók tervei szerint októberben kerülhet sor a hazai bemutatóra.

www.kaland-film.hu

ROVAT CIKKEI
A Gentleman Magazine és a Naphegy Club szeretettel meghívja Önt egy feledhetetlen klubestre, melynek díszvendége Cseh László háromszoros olimpiai ezüstérmes bajnok.
Különleges élményben lehet része a magyar konyháért lelkesedő ínyenceknek a Kempinski Hotel Corvinusban.
Jót tett a hirtelen beköszöntött tavasz a Gentleman-pókerjátszmának: a hangulat, ha lehet, még jobb volt.
A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu bemutatta legújabb okostelefonját, a Constellationt.
A hely ugyanaz, csak egy emelettel lejjebb. Az élmény még maradandóbb.
Hirdetés
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!