Big Toys

AZ INFINITI ÚJ LUXUSAUTÓI: A GYORS ÉS A SZÉP

A Sebesség Fesztiválom mindkettő megcsodálható.

A szépséges csodaautó Etherea névre hallgató, míg a gyorsaság bajnok az M35H nevet viseli. Július 1-je és 3-a között mindkettő megmutatja magát az angol goodwoodi Sebesség Fesztiválon (Festival of Speed - FoS). A luxuskategóriában teljesen egyedülálló körvonalakkal rendelkező és nagy teljesítményű hibrid hajtáslánccal felszerelt Etherea június 30-tól tekinthető meg a FoS-TECH technológiai pavilon központi színpadán.

Etherea

A látogatók az Etherea koncepciója nyújtotta vizuális élményen mellett megismerkedhetnek az új generációs hibrid technológiával, amelynek során egy M35h lódul neki Goodwood lejtőinek – kíméletlen erővel. Várhatóan a hétvége igazi szenzációja lesz a 364 lóerős teljesítményű és álló helyzetből 5,5 másodperc alatt 100 km/h-ás sebességre gyorsuló hibrid szedán. Aki pedig a volánja mögé ülhet, felejthetlen élményekkel gazdagodik.

Míg az Infiniti legújabb sorozatgyártású modellje, az M35h már kapható Európában, szeptembertől pedig az Infiniti Központokba is megérkezik, az Etherea egyelőre tanulmány marad, amely bepillantást nyújt abba, hogy a márka konvenciókkal szembeszálló egyedisége miként alakítja át a kompakt luxuskategóriát a fiatal és igényes vásárlók új generációja számára. Az Etherea idén márciusban mutatkozott be először a Genfi Autószalonon, a jármű egy négyajtós kupé megjelenését ötvözi egy ötajtós autó praktikus tulajdonságaival.

Autórajongók, Goodwoodban egyesüljetek!

ROVAT CIKKEI
Stílusos és környezetbarát megoldás úriemberek számára.
Az Airbus úgy gondolja, 2050-ben már ezzel a csodagéppel utazhatunk majd.
NASA-építészmérnök lakókocsi tervezését és építését vállalja.
Egy Mini Cooper története, aki Bentley szeretne lenni.
Az olasz autógyár új modellt tervezget, mindennapos használatra.
Hirdetés
Magyar Póker Szövetség, elnök
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!