| szerző: Á (2011.05.10) |

A törökországi Formula-1 nagydíj sem hozott meglepetést. Az egész futam akörül forgott, ki mikor, hányszor és milyen gumival versenyez éppen. Kivételesen, de lehet, ezután ez már bevett szokássá válik, évek óta nem látott mennyiségű előzésben is gyönyörködhettünk. Természetesen nem amiatt, mintha egyik autó, vagy pilóta jobb lenne, mint a másik, hanem azért, mert a pályán a max. 1 másodperc hátránnyal a másik mögött autózó módosíthatja meghatározott szakaszon a hátsó légterelőt. Így az előzött járműnek (amelyik nem módosíthatja a légterelőt) esélye sincs védeni a pozícióját.

Élvezhette hát a nagyszámú nézősereg a pálya mellet és a televízió előtt a sok-sok gumicserét, amely 10-12 körönként rendre be is következett, komoly káoszt okozva a sorrendben, ami azután néhány kör alatt vissza is állt az eredetire. Majd megint néhány kör és ismét kerékcsere, meg káosz...
És a világ legnagyobb autós cirkuszában így vált szép lassan mindenki kerékcserélő bohóccá, a porondmester, gumigyártó Pirelli mellett.
Aki a tiszta (tisztább?) autóversenyt szereti és szombaton, az időmérő edzésre rendezkedett be, az sem járt sokkal jobban. Ott sem láthatott öldöklő, századmásodpercekért folytatott harcot, ugyanis a foszladozó, gyatra gumikat sokkal érdemesebb megőrizni a versenyre, lehetőleg eredeti állapotban, mint néhány pozícióval előrébb kerülni a rajtsorrendben. Ennek megfelelően például Felipe Massa az időmérő finisében (Q3) bent is maradt a boxban (Mért idő nélkül a 10. helyen rajtolt másnap.), Vettel pedig összesen 1 kört teljesített.

Nem maradt más, gratulálni kell a Pirellinek, a szállított gumi valóban nevéhez hű, P(ontosan) Zero, vagyis lenullázta a Formula-1-ben a tisztességes verseny lehetőségét. Viszont, ami a gyárnak nyilván többet jelent, a kommentátorok a közvetítés legnagyobb részében kizárólag a gumikkal foglalkoztak!
(Reméljük a hétköznapi gumiknál nem alkalmazzák majd ezt a technológiát a gyár mérnökei...)