| szerző: Á (2011.05.04) |

Közel másfél milliárd forintnak megfelelő amerikai dollárt áldozott vagyonából Birdman, az egyik legnépszerűbb amerikai raper, becsületes nevén Bryan Williams, hogy saját garázsában, Veyronja mellett tudhassa a Fulda-Daimler koncepciót, a gumigyártó ösztönzésére létrejött egyedi autót.

A néhány éve már feledésbe merült járgány hatliteres, 12 hengeres motorja segítségével a 2,7 tonnás monstrumot 4,4 másodperc alatt segítette 100 km/h-ra, végsebessége pedig a hivatalos mérések szerint egy dél-olaszországi tesztpályán, 2005. május elsején meghaladta a 350 km/h-át. Mindehhez a háromszoros győztes DTM versenyző pilótának, Klaus Ludwignak akkoriban 700 lóerő és 1020 Nm-es nyomaték állt rendelkezésre. A járművel tesztelése során elvben kb. 10 000 kilométert tettek meg, természetesen a Fulda által gyártott Carat Exelero 315/25 ZR 23-as papucsokon, amivel a sebességcsúcs beállítása is megtörtént.

Hogy az autó megéri-e a nyolc milliót, az soha sem derül majd ki, ráadásul hivatalosnak számító közlemény sem jelent meg a hírt publikáló weboldalakon, így több helyen csak feltételes módban írnak az adásvételről. Az viszont biztos, hogy aki eddig Birdmanről nem hallott, az autózást viszont szereti, most nyilván meghallgatja majd egy-két produkcióját. Ugyan milyen zenét tudhat az, aki dollárban 8 „milláért” megveszi, vagy csak hírbe is hozzák azzal, hogy megveheti a Maybach Exelerót?