Style

ELADÓ JOHN GALLIANO MÁRKÁJA

Az ünnepelt sztárdivattervező most egy szanatóriumban pihen.

John Galliano, a nagyreményű divattervező, aki a saját nevét viselő márkán túl a Dior kreatív igazgatójaként dolgozott, jelenleg rehabilitációját tölti, melynek során megszállottan harcol saját zsidó gyökereivel, írja a Daily Telegraph.


Az arizonai sivatag közepén, a Meadows rehabilitációs intézményben pihen John Galliano. Az előzményektől hetekig volt hangos a világsajtó, a divattervező egy párizsi bárban három alkalommal is rasszista kirohanásokkal kísért jelenetet rendezett.

Az LVMH, azaz a Louis Vuitton – Moët Hennessy csoport, amelyhez a John Galliano márka is tartozik, most erősen fontolgatja annak értékesítését, írja a francia Le Figaro. „Nincsenek még konkretizálva az eladás körülményei, de egy ügyvéd már megkapta a megbízást a lehetőségek tanulmányozására.” A lehetséges vevők között emlegetik a Perfume Holdingot, a céget, amely a Galliano és Ittier parfümöket is értékesíti, de érdeklődött a Dubai Paris Group is, amely most vásárolta meg a Ferrét. A tervezőt már az eseményeket követően felmentették a Diornál betöltött pozíciója alól; múlt héten pedig a nevén futó divatházból is kirúgták.

Lovagból száműzött

Tehetségéért számos elismerésben részesült, 1987-ben, 1994-ben, 1995-ben az Év Brit Divattervezőjének választották, 1997-ben Alexander McQueennel megosztott díjban részesült. 2001-ben CBE-díjat (a Brit Birodalom Parancsnoki Rendje) kapott a Királynő Születésnapi Kitüntetettjeinek listáján, a divatiparért tett szolgálatainak elismeréséért. 2009 január elsején felkerült a Francia Becsületrend lovagjai közé.

Galliano imádja a színházat, és ez minden show-ján és kollekcióján érződik. A tavaly bemutatott 2011-es tavasz-nyári divatbemutatóján Charlie Chaplinek és Buster Keatonok mászkáltak a kifutón, Galliano értelmezésében a modern kor hőseiként, a modern dandyként.  A ruhadarabok között meghatározók voltak a régi idők V-kivágású bőszárú nadrágai és Keaton-féle öltönyei. A Chaplinre jellemző magasan záródó zakó is állandó szereplő volt. Az, hogy a történtek milyen hatással lesznek a márkájára, és milyen büntetést szab majd ki rá a bíróság, egyelőre kérdéses. A Financial Times szerint, „ha bűnösnek találják, Galliano hat hónap börtönt is kaphat és 22500 euróra büntethetik.”

Duplasoros öltöny

Galliano már tavalyi téli kollekciójában megidézte az idén egyre nagyobb népszerűségnek örvendő duplasoros zakót, sőt őt magát is gyakran látni ilyenben. Az öltönyzakókon túl a ballonkabátokon is előszeretettel használja ezt a megoldást, és a Dior kollekcióiba is becsempészte. Ha hazánkban meg akarjuk előzni a divatot, akkor mindenképpen be kell szereznünk egy ilyet mind öltöny formájában, mind hétköznap viselhető zakóként.

EXPERT ADVICE
Jáni Tamás – Jáni Mihály és Fia Úriszabóság

A duplasoros öltönyzakó felfrissülésként hat az öltönydivatban, mivel a kétgombos és egygombos mára, ha lehet ezt mondani, kissé unalmassá vált. Az egyetlen hátránya, és annak oka, amiért sokan tartanak tőle, hogy mindig begombolva kell hordani. Tehát ilyen értelemben kényelmetlenebb, de sokkal elegánsabb egysoros társainál. Gondoljunk csak Berlusconira, akit szinte csak duplasoros zakóban látni!

ROVAT CIKKEI
Kézzel készített lábbelik, melyek művészi szintre emelték a cipőkészítést.
Férfimagazin kategóriában díjazták a Generál Média exkluzív kiadványát.
Tágas luxusnappalival vártuk a vendégeket és partnereket a Business Travel Show-n. Csúcskategóriás bútorok, kávé és sütemények hatvan négyzetméteren.
A magazin pókerpartiján a kiesés sem okozott bosszúságot.
A luxus divatmárka az utcai trendek éllovasával, az H&M-mel fogott össze.
Hirdetés
Polar Mobil Kft. kereskedelmi igazgató
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!