Men`s Man

HUGH JACKMAN, A FARKASEMBER, AKIT IMÁDNAK A NŐK

Szuperhősként vált világszerte ismertté és kedveltté.

A színészként és producerként ismert Hugh Jackman angol szülők gyermekeként született Sydney-ben, ahol kommunikáció szakon, újságíróként végzett az egyetemen. Ezt követően iratkozott be a Western Australian Academy of Performing Arts dráma tagozatára, és ezután rögtön fel is ajánlottak neki egy szerepet az ABC televízió egyik vezető sorozatában, a Corelliben.


Ezt számos tévés vendégszereplés követte, mint tehetséges énekes és táncos Gastont játszotta a Szépség és szörnyeteg ausztrál változatában. 1998-ban Ausztrálián kívül is megismerték nevét hála az Oklahoma! című zenés produkciónak, melyben a londoni West Enden játszott. A legjobb musicalszínésznek járó Olivier-díjat is neki ítélték ezért.


1999-ben megkapta első filmes jelölését, az Erskineville Kings című filmben játszott szerepéért az Ausztrál Film Intézet (Australian Film Institute) Legjobb színész kategóriában jelölte. 2000-ben az utolsó pillanatban került be az X-men – Kívülállók szereplői gárdájába. Megkapta Farkas szerepét, és egycsapásra világszerte népszerű lett. 2001-ben a Kardhalban láthattuk Halle Berry és John Travolta oldalán. Világszintű elismertséget azok a filmek hoztak számára, melyekben szuperhőst alakított. Kate és Leopold, Van Helsing, A tökéletes trükk, A csábítás elmélete, Carousel, hogy csak néhányat említsünk sikerfilmjei közül. A 2006-ban esélyes volt a Casino Royal James Bond szerepére, de azt végül Daniel Craignek adták.


Öt éven keresztül választotta meg a People magazin a „világ 50 legszebb embere” közé 2000 és 2004 között. 2008-ban ugyanez a periodika a  „legszexibb élő ember”-nek választotta. 2011-ben a Vasököl, 2012-ben a Wolverine (Farkas) című filmekben láthatjuk egészen biztosan a filmvásznon.

ROVAT CIKKEI
A katalán szakember egy év alatt mindent megnyert, amit klubszinten meg lehet.
Ő az, aki többek között azt is tudja, hogy ki találta fel a sajtreszelőt!
Tizenévesen kezdte karrierjét a világ egyik leggazdagabb embere.
Kettős életet él, tanít és utazik, hogy nemzetközi zenekari tagságait is életben tartsa.
A közönség hamar megkedvelte, a kritikusokat nehezebb volt meggyőznie.
Hirdetés
Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - mérnök informatikus
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!