Fine Living

AUKCIÓS REKORDOK - PICASSO, GIACOMETTI ÉS NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG

Valóban Picasso volt minden idők legjobb festője és Giacometti a legjobb szobrász? A válaszon lehet vitatkozni, ám az aukciós házak műtárgy-értékesítéseit elnézve egyeduralkodó a két művész.

A rekorder: Akt, zöld levelek és szoborportré (106 millió dollár) [Fotó: Reuters]

Egészen a 2010-es esztendőig a világ legdrágább, árverésen elkelt tárgya Pablo Picasso „Fiú pipával” című festménye volt, amelyet 2004-ben értékesítettek a New York-i Sotheby’s aukciós ház rendezvényén,104 millió fontért. Ezzel egyértelműen a legdrágább festmény lett, megelőzve az eddigi elsőt, Vincent van Goghot, akinek egyik művét 1990-ben 82,5 millió dollárért vették meg. 2010-ben aztán a két festőóriást is legyőzték, méghozzá Alberto Giacometti. „A sétáló ember” című műve a londoni Sotheby’s aukcióján ért el rekordot, a svájci szobrász alkotása alig több mint nyolc perces licitálás után kelt el, több mint 105 millió dollárnak megfelelő fontért. Idén májusban azonban - már a londoni Christie’s aukciósház rendezvényén – Picasso „visszavette a vezetést”, az „Akt, zöld levelek és szoborportré” című alkotásáért 106 millió dollárt fizettek. Az 1932-ben készült kép Frances és Sidney Brody amerikai műgyűjtők tulajdonában volt, új tulajdonosának kiléte viszont ismeretlen.

 

Alberto Giacometti: A sétáló ember
(105 millió dollár) [Fotó: Reuters]

A MILLIÓ DOLLÁROS EMBER

2009-ben robbantott a londoni Sotheby’s, a februári aukción többek között Giacometti „A sétáló ember” című művének köszönhetően rekordot ért el, az este 147 millió fontos bevétele messze a legmagasabb, amit londoni aukción regisztráltak.

 

Mark McGwire baseball labdája (3 millió dollár)
[Fotó: Reuters]

A LEGDRÁGÁBB SPORTRELIKVIA

A „Big Mac” becenevű híres játékos ezzel a labdával ütötte 1998-ban a 70. hazafutását (home run), ami rekordnak számított. Bár azóta eltelt több mint tíz év, egy relikviáért sem fizettek ennyit.

 

Marilyn Monroe ruhája (1,27 millió dollár)
[Fotó: Reuters]

EZ A RUHA MINDEN PÉNZT MEGÉR

Gondolnánk, hogy Monroe-nak van híresebb ruhadarabja, mint a legendás fehér, „fellibbenős” koktélruha? Ha híresebb nem is, de drágább igen: a John F. Kennedy elnök születésnapi partiján viselt ruhájáért 1,27 millió dollárt sem sajnáltak.

 

Elvis Presley hajtincsei (115 ezer dollár)
[Fotó: Reuters]

KINCSET ÉRŐ HAJTINCSEK

És ha már Kennedy: a volt amerikai elnök hajáért 3 ezer dollárt fizettek. John Lennon fürtjei már 48 ezer dollárért keltek el, ám Elvis Presley még ezt is túlszárnyalta. A „király” hajtincseiért a kétszeresét kínálták.

EXPERT ADVICE
Műgyűjtő, műkereskedő
Azt, hogy a világ két legnagyobb aukciós háza egy Picasso, illetve egy Giacometti alkotásnak köszönheti a forgalmát, két tényező is befolyásolja. Egyfelől a gazdasági válság, és annak következménye, az értékek megőrzésének vágya, másfelől az uralkodó trendek. A XX. századi alkotók, mint Giacometti vagy Picasso mindig is kedveltebbek, eladhatóbbak voltak, mint az korábbi századok alkotói. Ezek a műalkotások egyszerre illenek bele az absztrakt felé mozduló, népes vevői réteg elképzelésibe, ráadásul szinte bárhol elhelyezhető a manapság szintén divatos, minimalista stílusú lakásokban.
ROVAT CIKKEI
Csak azért, mert megváltozott a szám a naptáron, nem hagyunk ki egy kínálkozó alkalmat sem egy kis kártyajátékra.
Szilveszter éjszakáján magasra tesszük a lécet.
Az ország tortájának csak az egyik titka a Zila receptje.
Közeledik a karácsony, gyönyörű díszbe öltözött a város.
Budapesten megnyílt Európa egyik legszebb karácsonyi vására.
Hirdetés
BMW Magyarország kommunikációs vezető
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!