Men`s Man

FILMEK, DROGOK, NŐK ÉS BUDDHA

2/2

AMIKOR TÚLSÁGOSAN IS FELSZABADUL AZ ELME

„Szeretem az ayahuascát, az LSD-t, a peyote-kaktuszt… Mindent, ami segít felszabadítani a tudatalattit!”- nyilatkozta. Nem csoda, hogy a kábítószerek több filmjében fontos szerepet kapnak. Láthatjuk, hogy mészárol kábítószer hatása alatt a Született gyilkosok párosa, miket hallucinál Jim Morrison a Doors című filmben, valamint hogyan rágcsál kokalevelet Eva Morales, bolíviai elnökkel a Határtól délre című dokumentumfilmjében. Persze van, amikor kicsit jobban is felszabadul az elme: Stone-t két ízben is elkapták, mikor alkohol és drog hatása alatt száguldozott Beverly Hills utcáin. Először, 1999-ben még megúszta egy rehabilitációs kúrával, legutóbbi, 2005-ös balhéja után viszont már 15 000 dollárt fizetett be az akkor hatvanéves Stone. „Az ópium egy tradíció, szerelem nekem! Csak ne vinné annyira a pénzt…” A kábítószerek nyomait a korai forgatókönyvein is nyomon lehet követni, többek között a két legjelentősebben is. A sebhelyes arcúban végül Tony Montana lesz a floridai drogbirodalom örököse, az Éjféli expresszben (amiért első Oscar-díját kapta) pedig láthatjuk, hogyan viseli el a török börtönt egy angol kábítószerfüggő és egy skandináv homoszexuális. Visszaintenek édesanyja hedonista partijai is, a 14 éves Oliver sokkoló szembesülése a devianciával.

Shia LeBeouf, Oliver Stone és Michael Douglas a Tőzsdecápák 2. forgatásán
[Fotó: Mario Anzuoni – REUTERS]

"CSAK HAGYD MEG A NŐIMET..."

A kábítószer mellett a nők féktelen fogyasztása is a végigvonul az életén mind a mai napig. Édesanyja szabatos természete nemcsak a gruppenpartik véletlenszerű előbukkanásakor jelent meg, egy franciaországi utazásuk során például ő tanította maszturbálni a 15 éves Olivert. Ezek után Stone-nak esélye sem volt az egészséges szexuális fejlődésre.

Bár többször is házasságra adta a fejét, mindig elérte, hogy a jegygyűrű ne legyen akadálya semmiféle egyéb viszonynak. Második feleségével, Elizabeth-tel például tizenkét évig élt együtt, addig, amíg a nő tolerálni tudta Stone-t. Többszöri szakítás után a rendező az „Együtt akarok megöregedni veled, csak hagyd meg nekem a nőimet…” mondattal próbált rá hatni, eredménytelenül.

Stone később sem javult meg, jelenlegi párja, a koreai származású Chong son Chong nem is a felesége, aminek inkább gyakorlati, mint érzelmi okai vannak.

„Néhány országban bebörtönöznének az életstílusom miatt, én viszont nem akarom kitenni veszélynek a barátnőimet.”

Stone mentségére legyen mondva, szoros kapcsolatot ápol volt feleségeivel. Elizabeth például pár háztömbnyire lakik exférje Santa Monica-i házától, sőt, a rendező házát volt feleségének képei díszítik, amelyek között Chong nap mint nap elsétál.

„Mit tegyek, tagadjam meg a múltam?”- kacsint a kritizálók felé.

Oliver Stone életútja

Stone New Yorkban született 1946. szeptember 15-én. Apja amerikai zsidó, anyja francia katolikus. A Yale-re jár, ám másfél szemeszter után otthagyja az egyetemet, és Vietnámba megy angolt tanítani. Visszatérve a New York-i egyetem filmes szakán tanul tovább. Élete során három – saját megfogalmazása szerint – „fontos élettársa” volt: Najwa Sarkis (1971 - 1977), Elizabeth Stone (1981 - 1993), valamint jelenlegi párja, Chong son Chong. Második feleségétől két gyermek született, Sean (1984) és Michael Stone (1991). Chong 1995-ben ajándékozta meg egy kislánnyal, Tarával.

 

de jön a szöveg...
Oliver Stone Életútja

 

Stone New Yorkban született 1946. szeptember 15-én. Apja amerikai zsidó, anyja francia katolikus. A Yale-re jár, ám másfél szemeszter után otthagyja az egyetemet, és Vietnámba megy angolt tanítani. Visszatérve a New York-i egyetem filmes szakán tanul tovább. Élete során három – saját megfogalmazása szerint – „fontos élettársa” volt: Najwa Sarkis (1971 - 1977), Elizabeth Stone (1981 - 1993), valamint jelenlegi párja, Chong son Chong. Második feleségétől két gyermek született, Sean (1984) és Michael Stone (1991). Chong 1995-ben ajándékozta meg egy kislánnyal, Tarával.

 

ARMANI ÖLTÖNY, CONVERSE CIPŐ, RÓSZASZÍN  ZOKNI

Nem akar elszakadni a múltjától, folyamatosan keresi a kapcsolódási pontokat, gyakran visszanyúl és magával rántja a jelenbe. Ezzel szemben az adott pillanatot nem tiszteli, feláldozza saját hedonizmusának oltárán. Jelenlegi párjával, Chonggal – aki korábban egy almafarmon dolgozott Szingapúrban - a mai napig boldogok, született egy közös gyermekük, Tara is, ám élettársa kénytelen elfogadni, hogy nem élhet együtt Oliverrel, a rendező a biztonság kedvéért külön lakosztályt építtetett neki…

[Fotó: Mario Anzuoni – REUTERS]

Stone imádja az ellentmondásokat, önkényesen összemossa a buddhizmus mértéktartó intelmeit önnön élvhajhászásával, mintha minden csak egy eszköz lenne számára, amit kénye-kedve szerint használhat fel, alakíthat át. Elég csak végigpillantani az öltözködésén: elegáns Armani öltöny, alatta gyűrött, fehér póló, sárga lenvászon cipő, amelyet néha felvált a sima, szürke Converse sportcipője rózsaszín zoknival…

„Úgy néz ki, mint egy megzavarodott tinédzser” – írta le egy ízben a Washington Post egyik tudósítója. „Erre a mongoloid szemei még rá is erősítenek!” Stone Santa Monica-i háza is tükrözi a sokszínűséget: fényes, tágas lakhely, tetején spanyol csempékkel, belül tornaterem, vágószoba, egy Buddha-oltár. A falakon Elizabeth már említett fotóin kívül a neoexpresszionista (és szintén rendező) Julian Schnabel képei békésen megférnek Jean-Michel Basquiat kollázsaival, valamint több kínai festménnyel.

„Cinikus realizmus” – jellemzi az ázsiai stílusban készült műveket, mintha egyben saját ars poeticáját is összegezné. Meglátni a valóság határvonalai mögött húzódó világot, lehetőleg némi saját ízzel elegyítve.

STONE NEM KÍMÉL EMBERT ÉS MÍTOSZT SEM

„Az amerikai psziché legsötétebb bugyrait világítja meg az elméjével, azokat a helyeket, amiket az emberek nem akarnak látni” - mondta róla korábbi színésze, James Woods. És valóban, ha végigpörgetjük Stone filmjeit, láthatjuk, többnyire egy ismertnek vélt világ mögé enged betekintést, érzékeltetve annak ellentmondásait, törvény(telenség)eit, kíméletlen pontossággal bemutatva az uralkodó viszonyokat, kölcsönhatásokat, a végén botrányt kiváltva.

„Ha nem csinálunk értelmes, társadalmi érzékenységű mozikat, akkor tegyük fel a kezünket és annyi.”

Túlzás lenne állítani, hogy Oliver Stone mindent tud, és egy-egy leforgatott filmje után átíródik a történelem, de tény, hogy hihetetlen érzéke van a már említett felszín alatti igazságok bemutatásához. Ezek bemutatása pedig automatikusan a történtek átértelmezéséhez vezet. JFK című filmje után az amerikai pubok népe estéről estére fejtegette a Kennedy-mítoszt, a Szakasz alapjaiban határozta meg Hollywood Vietnám-ellenes hangulatát, a Született Gyilkosok után pedig még magát Stone-t is beperelték erőszakra uszítás miatt. De újra és újra erőre kap, képes eljátszadozni a legnagyobb történelmi alakokkal is, nem kímélve a jelenkor hőseit sem. A Nixon forgatása közben nem kisebb személyiséggel, mint Anthony Hopkinsszal szórakozott. Amikor a címszereplőt játszó színész kicsit feszült volt, Stone megkérdezte: „Kérsz egy pofa sört?” Hopkins ugyanis gyógyult alkoholista, csak a rend kedvéért.

SZEMTELENÜL KRITIZÁL, KÖTÖZKÖDIK, Ő VISZONT NEHEZEN VISELI A KRITIKÁT.

„Igen, érzékeny vagyok, vállalom- mondta Stone-, de elmondom, az írók és a novellisták sértődékenyebbek, mint én.”

De nem Stone-ról lenne szó, ha alapvetően nem lenne elégedett eddigi döntései­vel.”Volt pár helytelen megjegyzésem, szereztem pár felesleges ellenséget, de ezt el kell fogadni, ha valaki olyan filmekkel jön elő, mint a Szakasz vagy a Salvador.”

Stone-t még az sem zavarja, hogy korábbi munkái miatt beleszorult az örök provokátor szerepkörébe. Szerinte ez csak a fiatalkori Oliver Stone hozadéka.

„Úgy lettem beállítva, mint egy dühös ember, amikor fiatal voltam, azt harsogtam: mondd ki, mondd ki, legyél hangos! Ma már idősebb és tapasztaltabb vagyok…”

És hogy ez mennyire igaz? Ahogy szó volt róla, Stone még 63 évesen sem érzi úgy, együtt kellene élnie élettársával, Chonggal, és már javában dolgozik új filmjén: Don Winslow „Savages” című regényét filmesíti meg; a főszereplők marihuána-kereskedők, akik egy nőn osztoznak.

Az élet tehát nem áll meg, vagy ha mégis, hát majd reinkarnálódik az öntörvényű buddhista.

Stone filmjei

Salvador (1986) · A szakasz (1986) · Tőzsdecápák (1987) · Hívd a rádiót! (1988) · Született július 4-én (1989) · The Doors (1991) · JFK – A nyitott dosszié (1991) · Ég és föld (1993) · Született gyilkosok (1994) · Nixon (1995) · Halálkanyar (1997) · Minden héten háború (1999) · Commandante (2003) · Persona Non Grata (2003) · Nagy Sándor, a hódító (2004) · Looking for Fidel (2004) · World Trade Center (2006) · W. (2008) · A határtól délre (2009) · Tőzsdecápák 2: A pénz sosem alszik (2010)

OSCAR-díjai

Éjféli expressz – 1978, a legjobb forgatókönyv

A szakasz – 1986, a legjobb rendezés

Született július 4-én – 1989, a legjobb rendezés

AZ ELŐZŐ OLDAL VISSZA A CIKK ELEJÉRE
ROVAT CIKKEI
A katalán szakember egy év alatt mindent megnyert, amit klubszinten meg lehet.
Ő az, aki többek között azt is tudja, hogy ki találta fel a sajtreszelőt!
Tizenévesen kezdte karrierjét a világ egyik leggazdagabb embere.
Kettős életet él, tanít és utazik, hogy nemzetközi zenekari tagságait is életben tartsa.
A közönség hamar megkedvelte, a kritikusokat nehezebb volt meggyőznie.
Hirdetés
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!