| szerző: Biró Péter (2010.06.24) | 1/2 ![]() |
|
[Fotó: Mario Anzuoni – REUTERS] |
Volt honnan példát vennie, hiszen Stone tulajdonképpen beleszületett a luxusba. Édesapja, Louis Stone az irodalomtanárból lett sikeres bróker, megalapozta a család későbbi jólétét (valamint a Tőzsdecápák forgatókönyvét…). Édesanyja, Jacqueline Goddet a művészvilág prominensei között merült el (szó szerint), nem csoda, hogy a kis Oliver már ötévesen skicceket gyártott, amiket marionett figuráival adott elő. Oliver New York egyik East Riverre néző luxusapartmanjában nőtt fel. Édesanyjának köszönhetően tökéletesen elsajátította a francia nyelvet, előbb, mint az angolt. A szülei falták az életet, akárcsak ma a fiuk, ám a kis Oliver súlyos traumák árán jutott el a hedonizmusig.
EGYMÁSON FEKVŐ, MEZTELEN TESTEKET TALÁLT
Apjának számtalan házasságon kívüli kapcsolata volt, és nem is titkolta. Olivernek többször meg kellett húznia magát a sarokban, amikor Louis éppen több prostituáltat összetrombitált az esti szórakozásra, sőt, a későbbi filmrendező édesapja egy kedvenc kurvájának köszönheti, hogy „időben” elvesztette a szüzességét. Jacqueline elnézte férje kicsapongásait, de csak azért, mert ő is állandóan szexpartikat szervezett a házban, night clubokba járt, ahová előszeretettel vitte el kisfiát is, hadd tanuljon… Természetesen sokáig nem működhetett ez a felforgatott házasság, a szülők elváltak, nagy krízist okozva fiuknak. Oliver Stone meghatározó és egyben sorsfordító momentumként emlékszik a válást követő napokra. Édesanyja meghívta fiát New York-i apartmanjába. Oliver belépve az épületbe egymáson fekvő, meztelen testeket talált, transzvesztiták és prostituáltak elegyét, az asztalokon és a tekinteteken többféle drog nyomait.
„Valósággal sokkolt az a látvány. Nem vagyok prűd, bárki bizonyíthatja, de azt az élményt sokáig emésztettem…”
Édesapja is cserbenhagyta, a válás után hiába kereste, háromnapos késéssel hívta vissza, amit Oliver jelként értelmezett. Ekkor már a Yale-re járt, de a boldogtalanság megbélyegezte a mindennapjait, érezte, váltania kell, Saigonba ment, hogy a Free Pacific Institute-ban angolt tanítson.
SAIGONI SZELLEMI VEZÉREK: BUDDHA ÉS A DROG
Saigonban tanított és tanult: az iskola mellett folyamatosan járta a környéket, ismerkedett az emberekkel és magával. Eszmét cserélt a vietnámi értelmiséggel ugyanúgy, mint a parasztokkal, és itt került szorosabb kapcsolatba két későbbi szellemi „vezérével”, a drogokkal és a buddhizmussal. Vietnámban főleg az örömlányok kegyeit kereste, normális kapcsolata jó ideig nem volt. Aztán meg már nem nagyon volt rá alkalom: kitört a vietnámi háború, Stone pedig kint maradt. Kétszer megsérült, ezért Bronz, illetve Bíbor-keresztet kapott. Szülei (számára) érthetetlen válása és a háború abszurditása mind azt üzenték Stone-nak: az élet esetleges, nélkülöz mindenféle logikát, ezért a törvényszerűségeket igenis meg kell kérdőjelezni.
SCORSESE ÚTMUTATÁSA: "CSINÁLJ VALAMI SZEMÉLYESET!"
A háború után mindent nagyon sötéten látott, ráadásul állandóan a Doors The End című számát hallgatta, ami korántsem az életigenlés himnusza. Nem csoda, hogy Stone többször is említette, megfilmesített karakterei közül Jim Morrisoné áll hozzá a legközelebb, ezért is ragaszkodott hozzá, hogy ő csinálja meg a Doors-filmet. Miután Stone visszatért a háborúból, a New York-i egyetem filmes szakán tanult, többek között Martin Scorsese óráit is látogatta.
|
[Fotó: Mario Anzuoni – REUTERS] |
„Csodálatos tanár volt, irtózatos energiával, impulzív személyiséggel.”
Scorsese őszintén kritizálta Stone akkori filmes próbálkozásait:
„Amikor csinálod ezt a Godard-féle absztrakt cuccot, olyan akarsz lenni, mint egy francia újhullámos. Csinálj valami személyeset!” A Keresztapa rendezője emberileg is hatással volt Stone-ra: az addig csak a vallások között „kutató” tanítványra jelentős befolyással volt gyakorló buddhista tanára.
A LEGNEMESEBB: MEGBOCSÁTANI ELLENSÉGEINKNEK
Később barátjával és szerzőtársával, Richard Rutowskival többször is elment Tibetbe. Bár Stone a világ minden részén járva folyamatosan ismerkedett a vallásokkal, az 1993-as Ég és föld forgatása óta gyakorló buddhista lett. (A vallást igyekszik beleszőni a filmjeibe is, például a Tőzsdecápák mindkét részében a buddhizmus tanai szerint kerülendő érzések egyikét, a kapzsiságot kritizálja).
„Részemről mindegy, ki miben hisz. Az, ami segít közelebb kerülni önmagunkhoz, alapjában jó. Engem a buddhizmus segített a belső tudatomhoz.”
A belső tudatba férkőzéshez Stone tulajdonképpen minden eszközt felhasznált. A szülők deviáns viselkedése nem múlt el nyomtalanul, Stone a háború előtt még csak visszafogottan ismerkedett a drogokkal, a vietnámi borzalmak után azonban mélyen elmerült a témában.