Vicsotka András
Ügyvezető, Viandi Kft.
Kezdetben villamosmérnökként dolgozott egy állami nagyvállalatnál, majd az angol nyelvvizsga letétele után az export osztályra került, amely kapcsán külföldi munkákat végzett, többek között Jordániában, Indonéziában üzletelt, sikeres beruházásokat hozott tető alá. Ez egészen ’89-ig tartott, amikor az anyavállalat megszűnt. Ekkor megalakult a Viandi Kft., ami ma is teljen magyar tulajdonban áll. Kezdetben ipari berendezések szállításával, exportjával, importjával foglalkoztak, majd mikor Magyarország ezen a területen kiszorult az arab világból, elgondolkodtak, hogyan tovább. Az export és import terén szerzett kapcsolatokat és tapasztalatokat felhasználva magyar termékeket szállítottak a kelet-európai régióba két-három éven keresztül. Ezután szálltak be a nyersbőr kereskedelembe, magas minőségű bőrtermékek behozatalával, táskák gyártásával foglalkoztak. Mikor a kínai áruk ellepték hazánkat, a hatásuk érezhetővé vált a piacon. Az ügyvezető választ szeretett volna kapni arra, mit tudnak a kínaiak, mitől olyan különleges a kínai csoda. Gyárakat kezdett látogatni, kereskedőkkel tárgyalt Kínában, az utóbbi években a Hongkongi kereskedelmi kiállításokon is részt vesz, hogy tapasztalatokat szerezhessen, naprakész lehessen a szakmában. Mikor beindult a fapados repülés, a termékeik közé emelték a minőségi bőröndöket is, és hatalmas kereslet mutatkozott irántuk. Ma is a kiváló minőségű bőröndök jelentik a cég fő profilját, emellett magas minőségű bőrtáskákat is forgalmaznak, saját márkanéven és viszonteladóként is. Arra törekszenek, hogy meg tudjanak felelni a magyar piacon mutatkozó luxusigényeknek. 1996 óta gyártóként, nagykereskedőként és exportőrként működik a vállalkozás. 2010 novemberétől pedig egyéni vásárlókat is kiszolgálnak. Céljuk, hogy kedvező áron magas minőségű árut nyújtsanak.


