Szvoboda Péter
Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar - villamosmérnök
Huszonkét éves, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar tanulója. 2007-ben került kapcsolatba a Magyar Innovációs Szövetséggel, amikor megnyerte az Ifjúsági Innovációs Versenyt egy gömbrobottal, amelyet egy végzős osztálytársával készített el. Kezdetben csak abban volt biztos, hogy valamilyen robottal szeretnének nevezni, és később született meg az ötlet, hogy egy gömbrobot érdekes lehet. Nem tud felborulni, tud úszni a zártsága miatt, és rengeteg dologra használható. A díjátadón jött egy újabb gondolat, aminek hatására lapátokat erősítettek rá, így a helyszínen sikeresen átúszott egy dísztavat. Úgy véli, hogy a vízi megoldáson túl bolygók felderítésére használható. Azóta több tudományos társaságba bekerült, köztük a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Robotika Szakosztályába, ahol az alapító tagok közé hívták őket, valamint egy szakkollégiumba is, ahol robotokkal foglalkoznak. A találmány most egy kiállítással turnézik, de a későbbiekben tervezik továbbfejlesztését. Mindig olyat akar létrehozni, ami teljesen új, amire korábban nem volt példa.


