Szalay Balázs
Autóversenyző
Dakar pilóta és csapatfőnök. 1996-os volt az első Dakar-versenye. 2000-ben navigátorával, Jakab Tamással első magyarként teljesíti a Dakart.
Azóta tízszer vett részt a sivatagi viadalon. Emellett csak idén 14 más terepversenyen is rajthoz áll.
Dunaújvárosban született, Niki Lauda volt gyermekkori példaképe. Formaula1 pilóta szeretett volna lenni.
1994-ben határozta el, hogy indul a Dakaron, de lekéste a nevezést.
1995-ben elvégezte a Road Atlanta versenyzőiskolát, majd Imolában egy BMW-versenyzőiskolát.
2002-es Dakar után saját versenyműhelyt alapított, azóta ott készíti fel versenyautóit. Ugyanebben az évben megnyerte a második leghosszabb sivatagi megmérettetést, a Fáraó rallyt.
2008-ban a Dakar elmaradásával lehetőség nyílt a Central Europe Rally megrendezésére, amelynek fő szervezője, egyben versenyzője. 15-ként ért célba.
Eddigi utolsó Dakar versenyén 2009-ben a Dél-Amerikába huszonkettedik. (Mindenkori legjobb helyezése: 21. hely.)
Ötször teljesítette a versenytávot.


