Somló Tamás
Zenész
Somló Tamás a magyar könnyűzenei élet egyik legsokoldalúbb figurája, a szórakoztatás szinte minden formájába belekóstolt már. A közönség elsősorban úgy ismeri, mint Magyarország több meghatározó zenekarának basszusgitárosát, illetve dalszerzőjét. Ám mivel multiinstrumentalista, akár szaxofonosként, szájharmonikásként vagy klarinétosként is jellemezhetjük, de tud hegedülni is, ez utóbbin még a zenetagozatos általános iskolában tanult meg játszani. Gyerekkorában rajongója lett a cirkusznak, Heinemann Sándor, a Magyar Cirkusz karmesterének hatására beiratkozott az Állami Artistaképzőbe, ahol többek között táncolni, balettozni, pantomimezni és karatézni is megtanult, persze a szokásos zsonglőrmutatványok mellett. Tagja volt a Luxor nevű csoportnak, amellyel körbeutazta a világot. A szélesebb közönség viszont az Omegában fedezte fel magának. 1964 és 1967 között volt a zenekar tagja, főleg énekelt és szaxofonozott. Később a provokatív Kex zenekar tagja lett, ahol a hangszálai és a szaxofon mellett már a hegedűt is használta. Rövid ideig volt a Non Stop együttes tagja, de zenei karrierjének legfontosabb évei 1973-ban kezdődtek, ekkor lett a Locomotiv GT tagja. Az LGT sikerkorszakának kezdete is ekkora datálható. Somló nem csak énekesként, illetve szaxofonistaként segítette a zenekart, de dalszerzőként is. Olyan, több generáción átívelő slágerek fűződnek a nevéhez, mint az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress vagy az Annyi mindent nem szerettem még. Bár az LGT gyakorlatilag már nem aktív, Somló nem szakadt el a zenétől, a mai napig szerepet vállal különböző projektekben (közreműködött például az Edda Elvarázsolt Edda-dalok című lemezen), és a televízióban is többször feltűnik (szerepelt például az egyik hazai kereskedelmi csatorna „Szombat esti láz” című műsorában). 2004-ben jogászdiplomát szerzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, ugyanezen év augusztus 20-án kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, polgári tagozat kitüntetést.


