GENTS

Sarlós Tibor
Royal Balaton Golf & Yacht, elnök
A korábban többek között a Ganz Transelektro Villamossági Zrt. vezérigazgatójaként is dolgozó Sarlós Tibor már a tervezéskor bekapcsolódott a Royal Balaton Golf and Yacht Club életébe, igaz, eleinte a „Yacht” szó még nem szerepelt a névben, 2009-ben, a szolgáltatások kibővítése után került oda. Sarlós a Club alelnöke, majd elnöke lett. Véleménye szerint, a hazai golf még gyerekcipőben jár, a „felnőtté váláshoz” a golfturizmust kell fejleszteni. A Royal is ezen az úton halad, wellness-szálloda, villapark, vitorláskikötő, sőt, még egy elhagyott kőbánya található a komplexumban. Sarlós számára a külföldi és a hazai vendégek egyaránt fontosnak, ez utóbbi miatt hozták létre a saját golfakadémiájukat is.
EXPERT ADVICE

Ez az öt pálya a világ élvonala. Bár több esetben is régi pályákról beszélünk, mindegyik egyaránt illeszkedik az örök trendhez, azaz, a golf és a turizmus vegyítéséhez. Már eleve úgy választják ki a területet, hogy a golfpályán túl is érdekes legyen, akár egy laikus turista is élvezze a komplexumot. Persze, az igazi profik csak a játékra figyelnek, de a klubok egyszerűen nem tehetik meg, hogy csak a versenyekre koncentráljanak.

Hirdetés
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatkezelési szabályzat
Copyright ® 2010-2013 gentleman.hu v3.4 Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!