GENTS

Laki Balázs
Eötvös Lóránd Tudományegyetem Informatikai Kar - programtervező informatikus
Az informatikai tanulmányok mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre is jár alkalmazott közgazdaságtan szakra. Három-négy éve ismerkedett meg az Innovációs Szövetséggel, amikor egy jelenlegi tanulmányaitól eltérő, hidrogeológiai jellegű témában adott be pályázatot és második helyezést ért el. Egy évvel később egy a matematika, az informatika és a közgazdaságtan határterületén mozgó dolgozatot adott be egy iskolatársával közösen. Nagyon fontosnak tartja, hogy a mai világban az ember ne csak egy területre szakosodjon és folyamatosan próbálja magát továbbképezni. A jövőben szeretne ledoktorálni, és kutatás-fejlesztéssel foglalkozni, akár az egyetem berkein belül, akár egy cég alkalmazottjaként. A szakmai tevékenység és alapvető tudásbázis meglétét fontosnak tartja egy egyén életében, ugyanakkor legyen tartása, amivel mások számára példával szolgálhat. Nem utolsósorban pedig a magánéletre is nagy hangsúlyt kell fektetni, véleménye szerint a családnak még a szakmai pályafutásnál is nagyobb jelentőséggel kell bírnia.
GENT'S COMMENTS

A közhiedelemmel ellentétben a férfiak számára is kiemelten fontos, hogy milyen lábbelit viselnek, hiszen ez akár egy egész nap (akár pozitív, akár negatív) hangulatát meghatározhatja. A vásárlásnál elsődleges szempont a kényelem, ahol a tapasztalat segít a hosszú távú kényelem megbecslésében; másodsorban, de egyáltalán nem elhanyagolhatóan az esztétikum számít. Véleményem szerint az ár ebben az esetben harmadlagos, hiszen azt a relatíve kevés cipőt, amit egy férfi az életében vásárol, úgy gondolom, hogy megfontoltan kell beszereznie

GENT'S COMMENTS

Kellemetlen idő esetén valóban elengedhetetlen a védekezés, azonban én inkább az esernyőt preferálom. Végszükség esetére egy rövid, kipróbált automata változat mindig helyet kap az aktuális táskámban, azonban egy, már várhatóan esősebb napon örömömet lelem abban, hogy kiválasztom azt az (egyébként még véletlenül sem reklám-) ernyőt, amit az adott napon magammal viszek.

Hirdetés
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!