GENTS

Korcsok Zoltán
Az iPont Kft. ügyvezetője
A békés megyei Újkígyóson született. 2003-ban alapította meg üzlettársával vállalkozását, amely világhírnévre tett szert 3D-s megoldásával. Egyelőre a megvalósítás költségei miatt inkább még csak az üzleti szférának elérhető a készülék. Korcsok Zoltán cégével ma már az egyik legnagyobb technológiai híreket ontó portáltól, a cnet.com-tól, a Dunatévén és az internetes portálokon át mindenütt bemutatja kifejlesztett szemüveg nélküli 3D-s készüléküket. Hisz abban, hogy néhány éven belül az oktatásban, vagy az otthonainkban a mindennapokban is megtapasztalhatjuk a szemüveg nélküli 3D élményt.
GENT'S COMMENTS
Nagyon szeretem az órákat, elsősorban a klasszikus órákat, mint az Omega és a hasonló márkák. Lényeges számomra, hogy az üzleti életben is elfogadott, elegáns kinézetű legyen a karórám, igyekszem ezen belül mutatós, kicsit nagyobb méretű darabokat választani. Emellett a sportosabb, acélos tokozást is kedvelem.
GENT'S COMMENTS
Abszolút érdekel a divat, követem, figyelemmel kísérem az új trendeket és nyitott vagyok az újdonságok irányába. Személyiségemhez az elegáns és üzleti jellegű ruházat áll a legközelebb. Kedvelem a kontrasztos megoldásokat, mint például a sötét öltönyt párosítani világos inggel. Úgy érzem, a megjelenésem is segít az üzleti életben.
EXPERT ADVICE
Létezik több olyan megoldás, amely a 2D-s tartalomból 3D-s készít, illetve szemüveges tévék is képesek már hasonló megoldásokra. A minőségen viszont, amit ezek a készülékek produkálnak, sajnos nem a legjobb. 3D-t előállítani nem csak bonyolult, de tapasztalat is kell hozzá és magam részéről biztos vagyok benne, hogy a technológia fejlődésével ez is javulni fog. Javasolni pedig mindenkinek csak azt tudom, hogy keressék azt a készüléket, amelyhez nem kell szemüveg.
Hirdetés
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!