Gilyén András
Eötvös Lóránd Tudományegyetem – matematika mesterszakos hallgató
A mobilos iránytű – találmánya ezt a nevet kapta – arra szolgál, hogy az egyszerű cserkészmódszer alapján, a nap és az óra segítségével meg lehessen határozni az északi irányt. Ezt fektette mobiltelefonos programba, amibe a Hold mozgásait is betáplálta, és így tette pontosabbá az eredeti elképzelést.
Ezt követően egy gömbrobotot tervezett aminek, érdekessége, hogy nem tud elakadni. Ezzel szintén első díjat nyert az Ifjúsági Innovációs Versenyen. Sikereinek hála kijutott Stockholmba a Nobel-díjátadóra, ahova Magyarország mindössze egy főt delegálhatott az ifjúsági innovátorok közül.


