Becsei Áron
Óraműves
Budapesten született 1979-ben. Órás dinasztia 3. generációs leszármazottjaként órák között nőtt fel, így érthető módon az érettségi után a Budapesti Szolgáltató és Kézművesipari Szakképző Iskola Órás képzését végezte el.
Édesapja mellett kisebb-nagyobb javítási munkákat vállalt, hogy a gyakorlatban is tapasztalatot szerezzen, majd a Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát gépészmérnöki Kar CAD/CAM szakirányán diplomázott. Szakdolgozatához az alapot Tourbillon órája adta, amit a Főiskolán elsajátított tervezéssel, valamint az évek során a családban és a Szakiskolában megtanult precíz munkával állított elő. Diplomamunkáját a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Szakdolgozati Díjjal jutalmazta. Első saját tervezésű és kivitelezésű órája 2003-ban készült el. Miniatűr dupla ingás zappler asztali óra. Első komplikált órája, a Tourbillon No.1, másfél éves munka eredményeként született meg. Ebben az utazó órában többek között naptár, holdfázis mutató, járástartalék-kijelző, hőmérő és világóra is megtalálható. A 2005-ös Baselworld kiállításon a Tourbillon No.1. óráját bemutatta a Svájci Független Órakészítők Akadémiájának (AHCI), akik felvették jelöltjeik közé. 2009. óta az AHCI teljes jogú tagja.


