Codex

SZENVEDÉLYEINK
NEM SZABAD MEGENGEDNI, HOGY HŐN SZERETETT SZIVARUNK VAGY ITALUNK MÁSOKAT BÁRMILYEN MÓDON MEGZAVARHASSON.


Az emberek történelmük folyamán mindig hódoltak valamiféle szenvedélynek. A szenvedély nem más, mint valamilyen cselekedetnek az élvezete, és ezért az élvezetért az ember vállalja a kellemetlenségeket, ha kell, illetve mások rosszallását és anyagi terhet is. De ahogy a mondás is tartja, szenvedélyek nélkül nem érdemes élni.A szenvedélyek nem egyszer csak rossz, rögzült szokások amelyek az embert szinte rabul ejtik. Persze ez önként vállalt rabság, hisz senkit sem kényszerítenek akarata ellenére dohányzásra, italozásra.

CIGARETTÁZÁS
A szenvedélyek kialakulásuk idején gyakran rendkívül divatosak. Gondoljunk csak a dohányzásra. A 20. század harmincas éveiben szinte nem volt olyan film, amelyben a szereplők nem cigarettával, a nők pedig elegáns, hosszú szipkájú cigarettával szerepeltek volna. Divat, sikk lett a dohányzás, azután jöttek a tudományos felfedezések, és kiderült, hogy ez egy igazán káros, nem egyszer halálos szenvedély lehet. Az emberiség pedig dohányzik tovább,vállalva a kockázatot, hiszen több mint egy milliárdan változatlanul füstölnek. Beindulnak hát a társadalom védekező reflexei, és ami tegnap még előkelő volt, az mára tiltottá vált, az ösztönzésből radikális tiltás lett.

NEM ZAVARHAT MÁSOKAT
Azt, hogy valaki dohányzik-e vagy sem, maga kell, hogy eldönthesse. A kérdés a mi szempontunkból az, hogy mennyire zavarhatunk ezzel másokat, illetve hogy mennyire kell önmagunkat mások miatt korlátoznunk. Mint a viselkedési kérdések oly sok más területén, itt is a józanság és az arany középút megtalálása fontos. Hiszen valóban minden nézőpont kérdése, senki sem kényszeríthető arra, hogy a másik szenvedélyének melléktermékét elviselje. A dohányosnak el kell fogadnia, hogy szenvedélyével nem zavarhat másokat.

A TILTÁS AZ TILTÁS
Társaságban, más emberekkel közös helyiségben illik a dohányzást óránként egy két szálra csökkenteni. Természetesen gyerekek jelenlétében, vagy ha erre kifejezetten megkérnek – illetve olyan publikus helyeken, ahol ez kifejezetten tiltva van – nem megengedhető még egy szál elszívása sem.

NYILVÁNOS HELYEN TILOS
Sok országban a dohányzás publikus helyeken teljes tilalom alá esik (USA legtöbb állama és egyre több EU tagállam). Ezeken a területeken már csak az utcán vagy az erre kijelölt helyeken szabad rágyújtani. Ahol az éttermekben dohányzó rész van, ott – és csakis ott – megengedett a dohányzás. Soha ne éljenek vissza vendég státuszukkal vagy azzal, hogy az adott helyen szívesen látott, jó vendégek. Nem illik a személyzetet egy nem megfelelő helyen elszívott cigarettával kellemetlen helyzetbe hozni.

ASZTALFOGLALÁS
Ha dohányzó és nem dohányzó emberek közösen vacsoráznak, az asztalt lefoglaló ember felelőssége, hogy melyik szektorban kér asztalt. Általánosságban a nőket vagy a legfontosabb vendég szenvedélyét illendő szem előtt tartani, azaz ha ezen személyek dohányoznak, akkor a foglalást így illik rendezni. A dohányos intelligenciájára van ilyenkor szükség ahhoz, hogy az „önkorlátozását” helyes mértékben betartsa. Véleményem szerint, aki valóban előzékeny, nem várja el másoktól, hogy szenvedélye miatt szenvedjenek, ezért illendő a dohányosoknak az asztaltól ellépve a bárpultnál vagy más, dohányzásra alkalmas helyen a vágyott cigarettát elszívniuk.

VENDÉGSÉG
Vendégségben semmi esetre se gyújtsunk rá a zárt térben, ha nem látunk a közelben hamutartót, ez ugyanis azt jelenti, hogy a háziak nem dohányoznak, csak udvariasságból engedik a füstölgést. Az ilyen engedély ellenére illendő a szükséges cigarettát szabad ég alatt elszívni.
A nem dohányosoknak nem illik feltűnően füstöt terelgetni, grimaszolni vagy kifejezetten megjegyzést tenni. A tolerancia az emberi együttélés fontos része, egy-két a társaságban elszívott cigarettától még senkinek sem lett baja.

SZIVAR
A szivar már komolyabb probléma. A szivar intenzív füstje és a levelek égését kísérő intenzív szag sokkal nagyobb toleranciát kíván meg másoktól, mint a cigaretta. Ezért szivart csak nagy körültekintéssel illik társaságban meggyújtani. Az angol mondás szerint „Cigars are never stylish in mixed company”, azaz szivarozni csak ott illendő, ahol ez a normális, ahol ezzel mindenki számol(hat). A szivarosok általában megtalálják egymást, azaz sokszor a társaság tagjai szívesen szivaroznak együtt, ilyenkor minden más kérdés háttérbe szorulhat.

ITALOZÁS
Alkoholt fogyasztani a világ jelentős részén normális, a mindennapokhoz tartozó dolog. A felnőtt emberek stílusos étkezésének a jó bor vagy akár a sör természetes kísérője. Az alkohol a legismertebb emberi fogyasztású élvezeti cikk. Mivel alkoholtartalmának okán erősen hat a józanságra, az alkohol fogyasztásakor az önkontroll és a mértékletesség különösen fontos kérdések. A túlzott alkoholfogyasztás enyhe kábulathoz, de öntudatlan részegséghez is vezethet. Az ember, aki sokat ivott, elveszti a normális ítélőképességét és hajlamos szabadosan, de akár durván vagy erőszakosan is viselkedni. Az ilyen magatartással másokat zavarunk, zaklatunk, kellemetlen helyzetbe hozhatunk. Társaságban az ilyen viselkedés visszatetszést és előítéleteket szül, ezeket érdemes józan mértéktartással elkerülni. A stresszben élő emberek sokszor a feszültségek levezetésére, a heti terhek „könnyítésére„ is használják az esti italozást. Ilyenkor az ital nem kísérője az étkezésnek, hanem a tevékenység főszereplője.

---
AZ ÉN VÁRAM, DOHÁNYZOM
A saját lakásában mindenki akkor és annyit dohányzik, amennyi neki tetszik, természetesen mások tekintetbe vétele ilyen esetben is elvárható, de a házigazda a saját várában dohányzása miatt nem szólható meg.

---
A GENTLEMAN TÜZET AD
Régen úgy tartották, hogy egy gentleman mindig tart magánál tűzszerszámot azért, hogy a társaságában tartózkodó hölgynek tüzet tudjon adni. Mára ez a szabály talán túlhaladottá vált, de az udvarias magatartás ma is a tűz adás, akár saját, akár a mástól elkért öngyújtóval vagy gyufával.
MORE CODEX
MINDEN CSELEKEDETÜNK HELYES MOZGATÓJA A TISZTELET, AZ ÓVÁS, A MEGBECSÜLÉS ÉS A SEGÍTSÉGADÁS.
A HAGYOMÁNY SZIGORÚAN MEGHATÁROZZA FÉRFI ÉS NŐ KÖZÖS MOZGÁSÁNAK SZABÁLYAIT.
ŐSIDŐK ÓTA BEVETT SZOKÁS, HOGY AZ EMBEREK TALÁLKOZÁSKOR ÜDVÖZLIK EGYMÁST. DE KIT, MIKOR, HOGYAN?
NEMTŐL, RANGTÓL, KORTÓL FÜGGŐEN SZÁMTALAN MÓDON SZÓLÍTHATJUK MEG EMBERTÁRSAINKAT. DE CSAK EGY HELYES…
NÉHA MÉG EGY GENTLEMAN IS ELBIZONYTALANODHAT, HOGY MIKÉNT SZÓLÍTSON MEG VALAKIT, AKIT MAGÁZ. VAGY ÖNÖZ?
A TÁRSADALMI ÉRINTKEZÉSBEN A SMALL TALK , AZAZ A SÚLYTALAN BESZÉLGETÉS A LEGGYAKORIBB.
A TÁRSASÁGI ÉLETBEN NEM MINDEGY, HOGY MILYEN TÁVOLSÁGRA ÉS HOGYAN ÁLLUNK A TÖBBIEKTŐL
HOGYAN HÍVJUK MEG VENDÉGEINKET, ÉS HOGYAN REAGÁLJUK MEGHÍVÁSOKRA?
AKI PONTOSAN ÉRKEZIK, MEGTISZTELI A VELE TALÁLKOZÓ MÁSIK FELET
VANNAK OLYAN HELYZETEK, AMIKOR ILLIK AJÁNDÉKOT ADNI
VIZITKÁRTYÁT VAGY NÉVJEGYKÁRTYÁT ILLIK HASZNÁLNI? ILLETVE MELYIKET MIKOR?
EGY ÉTTERMI ÉTKEZÉSNEK, KÜLÖNÖSEN, HA HÖLGY TÁRSASÁGÁBAN VAGY NAGYOBB TÁRSASÁGGAL TESSZÜK, KOMOLY CEREMÓNIÁJA VAN.
AZ ÜLÉSRENDET MINDIG A HÁZIGAZDA ALAKÍTJA KI, ÉS Ő KÍNÁL HELLYEL IS.
AZ EGYES FOGADÁSOKAT AZ ÜLTETÉS ÉS AZ ÉTEL FOGYASZTÁSÁNAK MÓDJA KÜLÖNBÖZTETI MEG
NEM SZABAD MEGENGEDNI, HOGY HŐN SZERETETT SZIVARUNK VAGY ITALUNK MÁSOKAT BÁRMILYEN MÓDON MEGZAVARHASSON.
A SZÍNHÁZBA ÉS KONCERTRE JÁRÁS MA MÁR NEM ANNYIRA FORMÁLIS, MINT VOLT ÉVTIZEDEKKEL EZELŐTT, DE AZ ILLEMSZABÁLYOK NEM SOKAT VÁLTOZTAK.
A TELEFON A SZEMÉLYES TALÁLKOZÁST HELYETTESÍTŐ, A GYORS INFORMÁCIÓCSERÉT LEHETŐVÉ TEVŐ ESZKÖZ LETT, ÉS KIALAKULTAK A SAJÁTOS UDVARIASSÁGI FORMULÁI IS.
A KLASSZIKUS LEVÉLÍRÁS ALAPSZABÁLYAI CSAK A HIVATALOS E-MAILEKBEN MARADNAK MEG.
VIDÁM, SZOMORÚ VAGY FORMÁLIS AZ ALKALOM, A SZABÁLYOK VÁLTOZÓAK
AZ EMBEREK ELHATÁROZOTT, KÖZÖS ÚJ ÉLETÉNEK LEGNAGYOBB ESEMÉNYE AZ ESKÜVŐ.
MA MÁR SOKKAL NYITOTTABB AZ EMBEREK MAGÁNÉLETE, ÁM NEM MINDEGY, MENNYIRE…
MI A TEENDŐ AKKOR, HA A TÁRSASÁGHOZ TARTOZÓ BARÁTI PÁR KÜLÖNVÁLT?
A MEGFELELŐ RUHÁZAT KIVÁLASZTÁSA
ELMÚLT MÁR AZ AZ IDŐ, AMIKOR A FÉRFIAK LEGFELJEBB ENYHE ILLATÚ ARCSZESZT HASZNÁL(HAT)TAK
AZ UTAZÁSUNKAT NÉHÁNY SZABÁLY BETARTÁSÁVAL SOKKAL KELLEMESEBBÉ TEHETJÜK
AMIKOR SZÁLLODÁKBAN PIHENÜNK MEG, SAJÁTOS VISELKEDÉSI SZABÁLYOK SZERINT TEHETJÜK KELLEMESEBBÉ TARTÓZKODÁSUNKAT
A NONVERBÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ AZ ILLEMTANBAN IS KIEMELT SZEREPET JÁTSZIK
TESTÜNK MŰKÖDÉSÉT NEM MINDIG TUDJUK RENDSZABÁLYOZNI, DE SZALONKÉPESSÉ TEHETJÜK A BIOLÓGIAI MEGNYILVÁNULÁSOKAT.
Hirdetés
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!