Codex

DRESS CODE
A MEGFELELŐ RUHÁZAT KIVÁLASZTÁSA

A NONVERBÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ AZ ILLEMTANBAN IS KIEMELT SZEREPET JÁTSZIK


ELVÁRT RUHÁZAT
Az emberi kultúra szerves része az öltözködésünk története és korról korra való változása. Az emberek közötti társadalmi, származási és anyagi különbségeket is élesen megrajzolja az adott kor ruházkodása, és az ehhez kapcsolódó elvárások. A közösségben élő ember megjelenését is társadalmi elvárások, konvenciók alakítják, ezeket nevezzük dress code-nak, azaz a megfelelő öltözet kiválasztásának.

EGYRE LAZÁBBAN
Az üzleti életben elfogadott business look és az utcán viselt öltözetek ma nagymértékben hatnak egymásra, és egyértelműen kikristályosodni látszik az a tendencia, miszerint öltözetünk évről évre lazább, kevésbé kötött és előírásos. Száz éve a városi ember nyáron még mellényes öltönyt, zárt cipőt, inget és nyakkendőt viselt, ma már az ingujjas-bermudás öltözet is elfogadott. A casual életérzés elterjedésével az üzleti megjelenés is sokkal kötetlenebb, lazább és megengedőbb lett. De az általánosan megfigyelhető könnyedség ellenére a magára adó gentlemanek a világ minden részén ugyanazokat a szabályokat ismerik és tartják magukra nézve kötelezőnek.

BUSINESS LOOK
Amennyiben a találkozás megkívánja, természetesen a zakó és a nyakkendő is kötelező részei az öltözetnek. Az ilyen megjelenést nevezik világszerte business looknak. A távoli, meleg helyekre irányuló utazás esetén is érdemes a magára adó embernek egy jól kombinálható – leginkább kék – zakót magával vinnie, ez minden esetben jó kísérő lehet egy váratlan esti megjelenéshez vagy elegáns vacsorához.

CASUAL
A casual megjelenés része lehet többek között a farmer, a póló és más könnyed ruhadarabok. Természetesen a casual ruházkodás a legtöbb ember mindennapos viselete, ezért ezt utcai megjelenésnek is szokták nevezni. Casual megjelenést meghívásokon is szoktak jelezni, ez az adott napszakhoz és időjáráshoz illő laza, de mindig tiszta és ápolt ruházatot jelenti.

A BUSINESS CASUAL
Olyan üzleti, azaz zakós vagy öltönyös ruházatot jelent, amelynél az inghez nem viselnek nyakkendőt, illetve a zakót kötött ingpulóverrel, garbóval vagy pólóval viselik.

HIVATALOS
Meghívásokon gyakran találkozni az official, halb official – hivatalos vagy fél hivatalos – megjegyzésekkel. Ebben az esetben mindig elvárt a zakó és nadrág, illetve az öltöny viselése. Ilyen alkalmakkor soha ne viseljünk farmert vagy sportos pamutnadrágot. Kötelező az ing és a nyakkendő, valamint a zárt, leginkább sötét lábbeli is.

ALKALMI MEGJELENÉS
Ha az invitáláson alkalmi vagy esti megjelenés – evening dress – szerepel, akkor az öltöny a megfelelő öltözet sötét színben, fehér inggel és nyakkendővel, fekete lábbelivel.

A BLACK TIE
A fekete nyakkendő megjelenés a klasszikus szmokingos viseletet várja el fehér inggel és csokornyakkendővel. Napjainkban egyre gyakrabban találkozni az alternativ black tie kifejezéssel, ez fekete öltönyt, fehér inget és fekete hosszú nyakkendőt jelöl, illetve a nyitott inges vagy kötött kiegészítős kombinációt.

WHITE TIE
A férfi legelegánsabb és egyben legformálisabb megjelenése, amikor fehér csokornyakkendőt köt; ez a white tie, azaz a frakkos megjelenés. A fekete frakkhoz hófehér, piké alapanyagú, kemény mellrészes ing, mellény, fehér csokornyakkendő és fekete lakk (oxford) cipő vagy escarpen viselendő. A frakk öltözet nem enged meg ettől semmilyen eltérést, a frakkhoz viselt fekete csokornyakkendő a főpincérek kiváltsága, érdemes ezt meghagyni nekik.
---
A MEGHÍVÓ KÖTELEZ
A megfelelő öltözet gondos kiválasztása különösen fontos protokolláris eseményeken és olyan megjelenések alkalmával, amikor a formális meghívó – megjegyzem, helyesen – kifejezetten megjelöli az elvárt ruházatot. Ilyenkor a megkívánt ruházattól csak akkor térhetünk el, ha erre nyomós okunk van, ilyen lehet egy külföldi utazás során váratlan, alkalmi megjelenést előíró meghívás.
Az elvárt öltözetet „felülöltözni” még mindig jobb, mint alul, azaz inkább legyünk egy fokkal elegánsabbak, mint alulöltözöttek.
---

FORMÁLIS, TEHÁT ZÁRT

Minél formálisabb a megjelenésünk annál zártabbnak kell lennie az öltözetnek, a bermuda nadrág, rövid ujjas póló és szandál csak a szabadidős elfoglaltságok vagy utazás esetén megengedettek. Ha bármilyen „hivatalos” találkozáson veszünk részt, akkor a hosszú nadrág, a zárt cipő és a hosszú ujjas ing viselése elvárt.
---

KULTÚRÁNKÉNT SOK AZ ELTÉRÉS

Az öltözködési elvárások országonként, kultúránként, sőt cégenként is különbözőek lehetnek. Angliában a hagyományok erősen befolyásolják az öltözködést, míg Európa keleti felében ez kevésbé megfigyelhető. Ezzel ellentétes az orosz helyzet, ahol nagy figyelmet szentelnek a helyes megjelenésnek. Az egyes emberek életében más és más jelentősége van a ruházkodásnak, van, akinek ez kötelező rossz, másoknak az élet egyik fontos élménye, az önkifejezés egyik módja. A társadalmi érintkezések területén érdeklődéstől függetlenül tisztában kell lennünk azokkal az öltözködési elvárásokkal, amelyek világviszonylatban elfogadottak és elvártak.
MORE CODEX
MINDEN CSELEKEDETÜNK HELYES MOZGATÓJA A TISZTELET, AZ ÓVÁS, A MEGBECSÜLÉS ÉS A SEGÍTSÉGADÁS.
A HAGYOMÁNY SZIGORÚAN MEGHATÁROZZA FÉRFI ÉS NŐ KÖZÖS MOZGÁSÁNAK SZABÁLYAIT.
ŐSIDŐK ÓTA BEVETT SZOKÁS, HOGY AZ EMBEREK TALÁLKOZÁSKOR ÜDVÖZLIK EGYMÁST. DE KIT, MIKOR, HOGYAN?
NEMTŐL, RANGTÓL, KORTÓL FÜGGŐEN SZÁMTALAN MÓDON SZÓLÍTHATJUK MEG EMBERTÁRSAINKAT. DE CSAK EGY HELYES…
NÉHA MÉG EGY GENTLEMAN IS ELBIZONYTALANODHAT, HOGY MIKÉNT SZÓLÍTSON MEG VALAKIT, AKIT MAGÁZ. VAGY ÖNÖZ?
A TÁRSADALMI ÉRINTKEZÉSBEN A SMALL TALK , AZAZ A SÚLYTALAN BESZÉLGETÉS A LEGGYAKORIBB.
A TÁRSASÁGI ÉLETBEN NEM MINDEGY, HOGY MILYEN TÁVOLSÁGRA ÉS HOGYAN ÁLLUNK A TÖBBIEKTŐL
HOGYAN HÍVJUK MEG VENDÉGEINKET, ÉS HOGYAN REAGÁLJUK MEGHÍVÁSOKRA?
AKI PONTOSAN ÉRKEZIK, MEGTISZTELI A VELE TALÁLKOZÓ MÁSIK FELET
VANNAK OLYAN HELYZETEK, AMIKOR ILLIK AJÁNDÉKOT ADNI
VIZITKÁRTYÁT VAGY NÉVJEGYKÁRTYÁT ILLIK HASZNÁLNI? ILLETVE MELYIKET MIKOR?
EGY ÉTTERMI ÉTKEZÉSNEK, KÜLÖNÖSEN, HA HÖLGY TÁRSASÁGÁBAN VAGY NAGYOBB TÁRSASÁGGAL TESSZÜK, KOMOLY CEREMÓNIÁJA VAN.
AZ ÜLÉSRENDET MINDIG A HÁZIGAZDA ALAKÍTJA KI, ÉS Ő KÍNÁL HELLYEL IS.
AZ EGYES FOGADÁSOKAT AZ ÜLTETÉS ÉS AZ ÉTEL FOGYASZTÁSÁNAK MÓDJA KÜLÖNBÖZTETI MEG
NEM SZABAD MEGENGEDNI, HOGY HŐN SZERETETT SZIVARUNK VAGY ITALUNK MÁSOKAT BÁRMILYEN MÓDON MEGZAVARHASSON.
A SZÍNHÁZBA ÉS KONCERTRE JÁRÁS MA MÁR NEM ANNYIRA FORMÁLIS, MINT VOLT ÉVTIZEDEKKEL EZELŐTT, DE AZ ILLEMSZABÁLYOK NEM SOKAT VÁLTOZTAK.
A TELEFON A SZEMÉLYES TALÁLKOZÁST HELYETTESÍTŐ, A GYORS INFORMÁCIÓCSERÉT LEHETŐVÉ TEVŐ ESZKÖZ LETT, ÉS KIALAKULTAK A SAJÁTOS UDVARIASSÁGI FORMULÁI IS.
A KLASSZIKUS LEVÉLÍRÁS ALAPSZABÁLYAI CSAK A HIVATALOS E-MAILEKBEN MARADNAK MEG.
VIDÁM, SZOMORÚ VAGY FORMÁLIS AZ ALKALOM, A SZABÁLYOK VÁLTOZÓAK
AZ EMBEREK ELHATÁROZOTT, KÖZÖS ÚJ ÉLETÉNEK LEGNAGYOBB ESEMÉNYE AZ ESKÜVŐ.
MA MÁR SOKKAL NYITOTTABB AZ EMBEREK MAGÁNÉLETE, ÁM NEM MINDEGY, MENNYIRE…
MI A TEENDŐ AKKOR, HA A TÁRSASÁGHOZ TARTOZÓ BARÁTI PÁR KÜLÖNVÁLT?
A MEGFELELŐ RUHÁZAT KIVÁLASZTÁSA
ELMÚLT MÁR AZ AZ IDŐ, AMIKOR A FÉRFIAK LEGFELJEBB ENYHE ILLATÚ ARCSZESZT HASZNÁL(HAT)TAK
AZ UTAZÁSUNKAT NÉHÁNY SZABÁLY BETARTÁSÁVAL SOKKAL KELLEMESEBBÉ TEHETJÜK
AMIKOR SZÁLLODÁKBAN PIHENÜNK MEG, SAJÁTOS VISELKEDÉSI SZABÁLYOK SZERINT TEHETJÜK KELLEMESEBBÉ TARTÓZKODÁSUNKAT
A NONVERBÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ AZ ILLEMTANBAN IS KIEMELT SZEREPET JÁTSZIK
TESTÜNK MŰKÖDÉSÉT NEM MINDIG TUDJUK RENDSZABÁLYOZNI, DE SZALONKÉPESSÉ TEHETJÜK A BIOLÓGIAI MEGNYILVÁNULÁSOKAT.
Hirdetés
A SocialTimes.hu tulajdonosa
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!