Codex

BESZÉD A TESTÜNKKEL
A NONVERBÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ AZ ILLEMTANBAN IS KIEMELT SZEREPET JÁTSZIK

Viselkedésünk fontos része a testünkkel való üzenés, azaz a non verbális kommunikációnk. A testtartásunk, karunk helyzete, lábaink elhelyezése mind árulkodó jelek, üzennek gondolatainkról, a másik emberhez fűződő kapcsolatunkról, érzéseinkről, érdeklődésünkről vagy éppen unalmunkról is. A testbeszéddel – tudományosan – rengeteg könyv és írás foglalkozik; kétségkívül rengeteg érzelmet és gondolatot fejezünk ki így, másodlagosan. A helyes viselkedés témájában olyan testhelyzeteket vizsgálunk meg, amelyek a modorral, a helyes viselkedéssel vannak összefüggésben.

A KARBA TETT KÉZ
Szakemberek ezt a testhelyzetet bezártnak, bizalmatlannak és távolságtartónak tartják. Sokaknál a keresztbe tett kar nem más, mint egy megszokás, egy kedvelt testhelyzet. Társasági beszélgetéseknél, eszmecseréknél, de még mások előtt beszélő – előadást tartó – embereknél is gyakori. Természetesen viták esetében jelenthet védekező álláspontot is, de általános élethelyzetekben elfogadott szokásnak tekinthető.

EGYMÁSRA VETETT LÁBAK
Sokan leülésnél lábaikat szinte reflexszerűen átvetik egymáson. Ezt egyfajta kényelmes testhelyzetnek tartják, sok szakember azonban a zárt magatartással azonosítja. A férfiak legtöbbje az egymásra zárt – összeérő térdes – lábas ülést gyerekesnek, kisiskolásnak tartja. A keresztbe vetett láb klasszikus ülési forma, amit társaságban, de akár mások előtt is megtehetünk. Étteremben az asztalnál ülve étkezés közben ez a testhelyzet nem helyes. Az egymást keresztező lábaknak a térd vonalában illik találkozniuk, ebben az esetben az ilyen testhelyzet nem lesz túlzó. Amennyiben a földre helyezett lábra a keresztező láb a boka vonalánál kerül, akkor a testhelyzet már túl laza, ilyenkor gyakori a kivillantott lábszár és a cipő talpának közszemlére bocsátása is.

EGYMÁS MEGÉRINTÉSE
Kultúránként igen változó a másik ember megérintésének elfogadottsága. A Közel-Keleten a bizalom jele, Ázsiában viszont tolakodó modortalanság. Nálunk elfogadott, hogy az egymást ismerő emberek beszélgetés közben megérintik a másik karját vagy vállát, de ez csak az egyneműek között megengedett. Férfi és nő viszonyában bizalmaskodást jelez. Ha idősebb ember fiatalabb vállát megérinti, az egyfajta elfogadást, bizalmi viszonyt feltételez.

AZ ARC VAGY HAJ SIMOGATÁSA
Sokak beszélgetés közben nem tudnak mit kezdeni a kezükkel, ezért gyakran hajukat túrják, arcukat, orrukat érintik vagy simogatják. Ma már gyakoriak ezek a helyzetek, és elfogadottak is, de érdemes odafigyelni arra, hogy ne váljanak megrögzött szokássá. Az önmagát állandóan igazgató, megérintő ember nyugtalanító benyomást tesz másokra.

MANDZSETTA ÉS ÓRA IGAZÍTÁSA
Az öltönyös férfiak gyakori szokása az ing kézelőjének, illetve a karórának az igazgatása. Ez általában felkészülést, koncentrálást üzen, de sokaknál nem más, mint a kezek időleges lefoglalása.

---
ZSEBRE DUGOTT KÉZ
A zsebben tartott kezeket sokáig a modortalansággal azonosították. Valóban stílustalan dolog zsebre dugott bal kéz mellett a jobbal kezet fogni, de társalgás közben egyik kezünket nyugodtan tarthatjuk a nadrágunk vagy a zakónk zsebében. Terpeszben, két zsebre dugott kézzel állni viszont valóban lehangoló dolog, ezt a testtartást a sportpályák lelátóira ajánlom.
MORE CODEX
MINDEN CSELEKEDETÜNK HELYES MOZGATÓJA A TISZTELET, AZ ÓVÁS, A MEGBECSÜLÉS ÉS A SEGÍTSÉGADÁS.
A HAGYOMÁNY SZIGORÚAN MEGHATÁROZZA FÉRFI ÉS NŐ KÖZÖS MOZGÁSÁNAK SZABÁLYAIT.
ŐSIDŐK ÓTA BEVETT SZOKÁS, HOGY AZ EMBEREK TALÁLKOZÁSKOR ÜDVÖZLIK EGYMÁST. DE KIT, MIKOR, HOGYAN?
NEMTŐL, RANGTÓL, KORTÓL FÜGGŐEN SZÁMTALAN MÓDON SZÓLÍTHATJUK MEG EMBERTÁRSAINKAT. DE CSAK EGY HELYES…
NÉHA MÉG EGY GENTLEMAN IS ELBIZONYTALANODHAT, HOGY MIKÉNT SZÓLÍTSON MEG VALAKIT, AKIT MAGÁZ. VAGY ÖNÖZ?
A TÁRSADALMI ÉRINTKEZÉSBEN A SMALL TALK , AZAZ A SÚLYTALAN BESZÉLGETÉS A LEGGYAKORIBB.
A TÁRSASÁGI ÉLETBEN NEM MINDEGY, HOGY MILYEN TÁVOLSÁGRA ÉS HOGYAN ÁLLUNK A TÖBBIEKTŐL
HOGYAN HÍVJUK MEG VENDÉGEINKET, ÉS HOGYAN REAGÁLJUK MEGHÍVÁSOKRA?
AKI PONTOSAN ÉRKEZIK, MEGTISZTELI A VELE TALÁLKOZÓ MÁSIK FELET
VANNAK OLYAN HELYZETEK, AMIKOR ILLIK AJÁNDÉKOT ADNI
VIZITKÁRTYÁT VAGY NÉVJEGYKÁRTYÁT ILLIK HASZNÁLNI? ILLETVE MELYIKET MIKOR?
EGY ÉTTERMI ÉTKEZÉSNEK, KÜLÖNÖSEN, HA HÖLGY TÁRSASÁGÁBAN VAGY NAGYOBB TÁRSASÁGGAL TESSZÜK, KOMOLY CEREMÓNIÁJA VAN.
AZ ÜLÉSRENDET MINDIG A HÁZIGAZDA ALAKÍTJA KI, ÉS Ő KÍNÁL HELLYEL IS.
AZ EGYES FOGADÁSOKAT AZ ÜLTETÉS ÉS AZ ÉTEL FOGYASZTÁSÁNAK MÓDJA KÜLÖNBÖZTETI MEG
NEM SZABAD MEGENGEDNI, HOGY HŐN SZERETETT SZIVARUNK VAGY ITALUNK MÁSOKAT BÁRMILYEN MÓDON MEGZAVARHASSON.
A SZÍNHÁZBA ÉS KONCERTRE JÁRÁS MA MÁR NEM ANNYIRA FORMÁLIS, MINT VOLT ÉVTIZEDEKKEL EZELŐTT, DE AZ ILLEMSZABÁLYOK NEM SOKAT VÁLTOZTAK.
A TELEFON A SZEMÉLYES TALÁLKOZÁST HELYETTESÍTŐ, A GYORS INFORMÁCIÓCSERÉT LEHETŐVÉ TEVŐ ESZKÖZ LETT, ÉS KIALAKULTAK A SAJÁTOS UDVARIASSÁGI FORMULÁI IS.
A KLASSZIKUS LEVÉLÍRÁS ALAPSZABÁLYAI CSAK A HIVATALOS E-MAILEKBEN MARADNAK MEG.
VIDÁM, SZOMORÚ VAGY FORMÁLIS AZ ALKALOM, A SZABÁLYOK VÁLTOZÓAK
AZ EMBEREK ELHATÁROZOTT, KÖZÖS ÚJ ÉLETÉNEK LEGNAGYOBB ESEMÉNYE AZ ESKÜVŐ.
MA MÁR SOKKAL NYITOTTABB AZ EMBEREK MAGÁNÉLETE, ÁM NEM MINDEGY, MENNYIRE…
MI A TEENDŐ AKKOR, HA A TÁRSASÁGHOZ TARTOZÓ BARÁTI PÁR KÜLÖNVÁLT?
A MEGFELELŐ RUHÁZAT KIVÁLASZTÁSA
ELMÚLT MÁR AZ AZ IDŐ, AMIKOR A FÉRFIAK LEGFELJEBB ENYHE ILLATÚ ARCSZESZT HASZNÁL(HAT)TAK
AZ UTAZÁSUNKAT NÉHÁNY SZABÁLY BETARTÁSÁVAL SOKKAL KELLEMESEBBÉ TEHETJÜK
AMIKOR SZÁLLODÁKBAN PIHENÜNK MEG, SAJÁTOS VISELKEDÉSI SZABÁLYOK SZERINT TEHETJÜK KELLEMESEBBÉ TARTÓZKODÁSUNKAT
A NONVERBÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ AZ ILLEMTANBAN IS KIEMELT SZEREPET JÁTSZIK
TESTÜNK MŰKÖDÉSÉT NEM MINDIG TUDJUK RENDSZABÁLYOZNI, DE SZALONKÉPESSÉ TEHETJÜK A BIOLÓGIAI MEGNYILVÁNULÁSOKAT.
Hirdetés
A Vathy’s Corner tulajdonosa
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!