Codex

A PÁR, HA MÁR NEM PÁR
MI A TEENDŐ AKKOR, HA A TÁRSASÁGHOZ TARTOZÓ BARÁTI PÁR KÜLÖNVÁLT?


KIVEL BARÁTKOZZUNK?
Két ember közös életében sok barát, ismerős, közösen megismert harmadik ember vesz részt. Aztán egyszer csak szétválnak... Általában a nők a nőkkel, a férfiak a férfitársaikkal vannak szorosabb kapcsolatban, jobban megértik a saját nembeli gondolkodását, reakcióit.
Ez sokszor komoly konfliktusokhoz vezethet, mivel a férfiak az egykori pár férfi tagjával, a nők pedig leggyakrabban a női taggal szeretnék a baráti viszonyt tovább ápolni.

MINDKÉT FÉLLEL ÁPOLJUK KAPCSOLATUNKAT
Helyesen akkor járunk el, ha továbbra is normális és őszinte viszonyt tartunk fenn a szétvált pár mindkét tagjával. Óvakodjunk a véleménynyilvánítástól és az elhamarkodott ítéletektől. Ne faggassuk a volt párt az elvált másik fél dolgairól vagy hogylétéről. Előfordulhat az is, hogy az egykor volt párt egyedül vagy már új párjukkal együtt meghívjuk egy eseményre. Ilyenkor feltétlenül közölni kell előre, hogy a másik fél is meghívást kapott és ügyelni kell arra, hogy kellő távolságra ültessük őket egymástól.

---
A NŐ GYAKRAN KIREKESZTŐDIK
A baráti társaságok általában férfialapúak, azaz a férfiak közötti kapcsolat, a köztük kialakult baráti szálak tartják össze a nagyobb társaságokat. A férfiak a baráti körbe „beviszik” a barátnőket és feleségeket, ezért az ilyen társaságokban a nők közötti barátságok inkább másodlagosak. Ha aztán válásra kerül sor, általában a férfi marad a társaság tagja, a nő pedig kirekesztődik.
MORE CODEX
MINDEN CSELEKEDETÜNK HELYES MOZGATÓJA A TISZTELET, AZ ÓVÁS, A MEGBECSÜLÉS ÉS A SEGÍTSÉGADÁS.
A HAGYOMÁNY SZIGORÚAN MEGHATÁROZZA FÉRFI ÉS NŐ KÖZÖS MOZGÁSÁNAK SZABÁLYAIT.
ŐSIDŐK ÓTA BEVETT SZOKÁS, HOGY AZ EMBEREK TALÁLKOZÁSKOR ÜDVÖZLIK EGYMÁST. DE KIT, MIKOR, HOGYAN?
NEMTŐL, RANGTÓL, KORTÓL FÜGGŐEN SZÁMTALAN MÓDON SZÓLÍTHATJUK MEG EMBERTÁRSAINKAT. DE CSAK EGY HELYES…
NÉHA MÉG EGY GENTLEMAN IS ELBIZONYTALANODHAT, HOGY MIKÉNT SZÓLÍTSON MEG VALAKIT, AKIT MAGÁZ. VAGY ÖNÖZ?
A TÁRSADALMI ÉRINTKEZÉSBEN A SMALL TALK , AZAZ A SÚLYTALAN BESZÉLGETÉS A LEGGYAKORIBB.
A TÁRSASÁGI ÉLETBEN NEM MINDEGY, HOGY MILYEN TÁVOLSÁGRA ÉS HOGYAN ÁLLUNK A TÖBBIEKTŐL
HOGYAN HÍVJUK MEG VENDÉGEINKET, ÉS HOGYAN REAGÁLJUK MEGHÍVÁSOKRA?
AKI PONTOSAN ÉRKEZIK, MEGTISZTELI A VELE TALÁLKOZÓ MÁSIK FELET
VANNAK OLYAN HELYZETEK, AMIKOR ILLIK AJÁNDÉKOT ADNI
VIZITKÁRTYÁT VAGY NÉVJEGYKÁRTYÁT ILLIK HASZNÁLNI? ILLETVE MELYIKET MIKOR?
EGY ÉTTERMI ÉTKEZÉSNEK, KÜLÖNÖSEN, HA HÖLGY TÁRSASÁGÁBAN VAGY NAGYOBB TÁRSASÁGGAL TESSZÜK, KOMOLY CEREMÓNIÁJA VAN.
AZ ÜLÉSRENDET MINDIG A HÁZIGAZDA ALAKÍTJA KI, ÉS Ő KÍNÁL HELLYEL IS.
AZ EGYES FOGADÁSOKAT AZ ÜLTETÉS ÉS AZ ÉTEL FOGYASZTÁSÁNAK MÓDJA KÜLÖNBÖZTETI MEG
NEM SZABAD MEGENGEDNI, HOGY HŐN SZERETETT SZIVARUNK VAGY ITALUNK MÁSOKAT BÁRMILYEN MÓDON MEGZAVARHASSON.
A SZÍNHÁZBA ÉS KONCERTRE JÁRÁS MA MÁR NEM ANNYIRA FORMÁLIS, MINT VOLT ÉVTIZEDEKKEL EZELŐTT, DE AZ ILLEMSZABÁLYOK NEM SOKAT VÁLTOZTAK.
A TELEFON A SZEMÉLYES TALÁLKOZÁST HELYETTESÍTŐ, A GYORS INFORMÁCIÓCSERÉT LEHETŐVÉ TEVŐ ESZKÖZ LETT, ÉS KIALAKULTAK A SAJÁTOS UDVARIASSÁGI FORMULÁI IS.
A KLASSZIKUS LEVÉLÍRÁS ALAPSZABÁLYAI CSAK A HIVATALOS E-MAILEKBEN MARADNAK MEG.
VIDÁM, SZOMORÚ VAGY FORMÁLIS AZ ALKALOM, A SZABÁLYOK VÁLTOZÓAK
AZ EMBEREK ELHATÁROZOTT, KÖZÖS ÚJ ÉLETÉNEK LEGNAGYOBB ESEMÉNYE AZ ESKÜVŐ.
MA MÁR SOKKAL NYITOTTABB AZ EMBEREK MAGÁNÉLETE, ÁM NEM MINDEGY, MENNYIRE…
MI A TEENDŐ AKKOR, HA A TÁRSASÁGHOZ TARTOZÓ BARÁTI PÁR KÜLÖNVÁLT?
A MEGFELELŐ RUHÁZAT KIVÁLASZTÁSA
ELMÚLT MÁR AZ AZ IDŐ, AMIKOR A FÉRFIAK LEGFELJEBB ENYHE ILLATÚ ARCSZESZT HASZNÁL(HAT)TAK
AZ UTAZÁSUNKAT NÉHÁNY SZABÁLY BETARTÁSÁVAL SOKKAL KELLEMESEBBÉ TEHETJÜK
AMIKOR SZÁLLODÁKBAN PIHENÜNK MEG, SAJÁTOS VISELKEDÉSI SZABÁLYOK SZERINT TEHETJÜK KELLEMESEBBÉ TARTÓZKODÁSUNKAT
A NONVERBÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ AZ ILLEMTANBAN IS KIEMELT SZEREPET JÁTSZIK
TESTÜNK MŰKÖDÉSÉT NEM MINDIG TUDJUK RENDSZABÁLYOZNI, DE SZALONKÉPESSÉ TEHETJÜK A BIOLÓGIAI MEGNYILVÁNULÁSOKAT.
Hirdetés
Comme Chez Soi étterem, tulajdonos-ügyvezető
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!